Vírusos program került az Apple App Store-ba

Nemrég a Google Play Store mellett az Apple fokozottan ellenőrzött alkalmazásboltjába is beférkőzött egy kártevő, a Find and Call. A rosszindulatú szoftvert már semlegesítették.

Bármennyire is védett az Apple alkalmazásboltja, olykor becsúszhat egy-egy nemkívánatos alkalmazás a kínálatába. Ez a jelenség a Google Play Store esetében egy kicsit gyakrabban fordul elő, de a keresőóriás a hibákból tanulva egyre több figyelmet szentel a szoftverek szűrésére.

Nemrég mindkét áruházba betört a Find and Call nevű app, amely a Kaspersky jelentése szerint a telepítést követően a háttérben automatikusan olyan SMS-eket kezdett küldözgetni a készüléktulajdonos ismerőseinek, melyek a letöltésére mutató linkeket tartalmazták.

Már sem a Play Store, sem pedig az App Store nem tartalmazza a kártékony szoftvert, de az utóbbi időben egyre gyakoribbak a hasonló esetek, s a hackerek már szinte minden platformon be tudják cserkészni gyanútlan áldozataikat. Éppen ezért érdemes fokozottan odafigyelni arra, hogy mit töltünk le és telepítünk fel "okos" készülékünkre.

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció