Infotér: fókuszban az uniós források hatékony felhasználása

Immár harmadik alkalommal rendezi meg az Informatika a Társadalomért Egyesület (Infotér) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) az Infotér konferenciát november 8-9-én a balatonfüredi Anna Grand Hotelben.

Az idei kormányzati/önkormányzati informatikai seregszemle alkalmával a közigazgatás különböző területeiről, a civil szférából, a kutatás-fejlesztési területről, valamint az üzleti - fejlesztői, beszállítói és szolgáltatói - szektorokból érkezőknek lesz módjuk megvitatni a kormányzati infokommunikációs stratégiával és az egész ágazattal kapcsolatos kérdéseket.

A kétéves múltra visszatekintő rendezvény fokozódó jelentőségét jól példázza az egyre növekvő érdeklődés; míg 2010-ben hétszázan kísérték figyelemmel az előadásokat és panelbeszélgetéseket, addig tavaly elérte az ezret a megjelentek száma. Idén 750 főben maximalizálják a résztvevők számát, aminek célja a rendezvény exkluzivitásának biztosítása.

A konferencia kiemelt szakterületei lesznek az egészségügyet, a közlekedést és az energetikát, a készenléti szerveket érintő informatikai beruházások, különös tekintettel az uniós források minél hatékonyabb felhasználására. Hasonlóan a korábbi évekhez most is előadnak a vezető távközlési szolgáltatók és informatikai fejlesztők, s a kormányt képviselő miniszterek és államtitkárok mellett több százan érkeznek a közigazgatás különböző területeiről is.

A konferencia programja megtekinthető a http://infoterkonferencia.rentit.hu/programok wbcímen, jelentkezni a regisztrációs oldalon lehet.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció