Firefox-mobil a Telenornál

A Telenor és a Mozilla stratégiai megállapodása értelmében hamarosan Magyarországon is elérhetővé válnak a Firefox alapú okostelefonok. A készülékek nemcsak a fejlesztői közösséget és a piac növekedését ösztönzik majd, de hozzájárulhatnak a szélesebb körű okostelefon-használathoz is. Az első Firefox-mobilt a Telenor hazánk mellett Szerbiában és Montenegróban dobja piacra 2013-ban.

A Telenor a Mozillával kötött stratégiai megállapodását hétfőn, a barcelonai Mobile World Congress-en jelentette be. Az együttműködés célja, hogy a mobilszolgáltató az eddiginél is nyitottabb mobil ökoszisztémát kínálhasson. A Firefox operációs rendszert használó készülékek az idei év második felében, először Magyarországon, Szerbiában és Montenegróban kerülnek a Telenor-üzletek polcaira. A telefonok ezt követően az ázsiai piacokon is elérhetők lesznek.

„Nagy lehetőséget látunk a nyitott, web-alapú operációs rendszerben. A készülékek minden elemükben HTML5 alapon működnek, így megszűnhetnek az eddigi operációs rendszerek gyakori fejlesztési problémái is. A széles fejlesztői közösség most aktív részese lehet egy újfajta okostelefon születésének" – mondta Jon Fredrik Baksaas, a Telenor elnök-vezérigazgatója.

A Telenor elkötelezett amellett, hogy a lehető legtöbb ügyfele számára elérhetővé tegye a mobilinternetezés szabadságát. A Firefox nyílt webes platformal mostantól még többen használhatják ki a kiváló minőségű mobilinternet hálózat, Magyarországon a Hipernet lehetőségeit. Az élményt pedig a helyi felhasználói igényekhez igazított alkalmazások teszik majd teljessé. A telefont érintő fejlesztések ráadásul egy széles közösség kezébe kerülnek, amelynek egyértelműen az ügyfelek lesznek a nyertesei.

„A Telenor Digital Services és a Mozilla együttműködése során a helyi fejlesztői közösségekkel közösen dolgozunk azon, hogy az ügyfelek igényeinek megfelelő, hasznos alkalmazások szülessenek, és az új nyílt forráskódú operációs rendszert a lehető legtöbben megismerhessék. Az a célunk, hogy az okostelefonok nyújtotta élmény még több ügyfél számára elérhető legyen. Megfizethető eszközt, helyi igényekre szabott alkalmazásokat szeretnénk kínálni, és arra számítunk, hogy a Firefox operációs rendszerű telefonok ösztönzőleg hatnak majd a mobil adatforgalom növekedésére is" – tette hozzá Baksaas.

„A Telenor elkötelezettsége nagyban hozzájárult a Firefox telefonok megszületéséhez. Egyetértünk abban, hogy a nyílt webes eszközök forradalmi változást hozhatnak a mobilozás élményében” – mondta Gary Kovacs, a Mozilla vezérigazgatója. „Nagy öröm számunkra, hogy a magyar, szerb és montenegrói felhasználók az elsők között tapasztalhatják meg a Firefox operációs rendszerben rejlő lehetőségeket, és hozzájárulhatnak annak fejlődéséhez is."

A Telenor mérnökei a Mozilla-közösség és 12 további szolgáltató mellett aktív résztvevői a Firefox operációs rendszer fejlesztőcsapatának. A Firefox platform teljes egészében nyílt webes szabványokra épül, minden funkciója HTML5-alapú.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció