Tartalmak az elektronikus térben
Az elektronikus tartalmak körébe a hagyományos adatbázisoktól kezdve az MP3-fájlokon és videojátékokon át a szoftvertermékekig sok minden tartozhat. A tartalomipar növekvő fontosságát jelzi, hogy az ezen a területen tevékenykedő cégek érdekeik érvényesítésére szakmai...
Megalakult az IP Telefon Szolgáltatók Érdekvédelmi Szövetsége
Hét alapító céggel létrejött a magyarországi IP Telefon Szolgáltatók Érdekvédelmi Szövetsége (ITÉSZ), amelyet a tagok azért hoztak létre, hogy elősegítsék a VoIP technológia zökkenőmentes elterjedését, és hozzájáruljanak a jogi és műszaki szabályozás...
Tervek a nemzeti fejlesztésre
Ahhoz, hogy a 2007 utáni időszak uniós forrásait már a jövő év elejétől fogadni tudja az ország, nyár végére be kell nyújtanunk Brüsszelnek a II. Nemzeti fejlesztési tervet – Az új Magyarország programját – jelentette ki június közepén Bajnai Gordon...
Versenyélénkítő ADSL-internetszabályozás
Az NHH bejelentette az öt jelentős piaci erejű vezetékes távközlési szolgáltatóra érvényes, kiskereskedelmi árakon alapuló, új nagykereskedelmi árszabályozást – az úgynevezett „retail minus" módszert –, amely a hatóság szerint jelentősen javítja a...
A Skype és társai az üzleti kommunikációban
Érdekes és időszerű témáról tartott kerekasztal-beszélgetést június közepén az IT-szakma különböző területeit képviselő négy szakember. Tiltott gyümölcs vagy kihagyhatatlan...
Kábelanalízis
A Nemzeti Hírközlési Hatóság szabályozói és hírközlés-politikai döntéseinek előkészítése érdekében a kábeltelevíziós (ktv) szektort érintő...
Jelszóvédelem és törvényben előírt informatikai szabályozás
A Symantec Magyarország és az IT Business Consulting Magyarország Kft. ISACA – Pénzintézeti Nap című, május 4-ei rendezvényén a pénzintézetek számára törvényileg előírt informatikai szabályozás volt a téma.
Ajánlás az IKT-szektor iparpolitikájához
Aligha kétséges, hogy az ország jövője szempontjából meghatározó lesz a II. Nemzeti fejlesztési terv. Az információs és kommunikációs technológiai (IKT) szektor oldaláról ehhez a fejlesztési, stratégiaalkotási folyamathoz járultak hozzá a piaci szereplők...