Drónok felderítésére alkalmas szenzorrendszert fejleszt az Antenna Hungária
Drónok, azaz a kisméretű pilótanélküli eszközök felderítését, mozgási pályáját meghatározni és követni képes komplex szenzorrendszer kifejlesztésébe kezdett az Antenna Hungária Zrt., a cég a 1,5 milliárd forint költségvetésű beruházáshoz 1 milliárd forintot meghaladó vissza nem térítendő uniós támogatást nyert - közölte a cég az MTI-vel.
A fejlesztés végeredménye egy működő műszaki mintarendszer, amely számos elemében prototípus szintű összetevőkből épül fel, amelyek így önálló termékként is piacképesek.
A tájékoztatás szerint a projekt eredményeként létrejövő szenzor lehetőséget biztosít a pilóta nélküli légi járművek ellenőrzésére, mely probléma a világ minden táján jelentkezik. Jelenleg az eszközök technológiai fejlődése lényegesen nagyobb ütemben halad, mint az érzékelésük, az ellenük történő védelem esetében.
Költséghatékonyságával és visszajátszó tulajdonságával egyedinek számít a fejlesztésben a szélessávú rádiófrekvenciás 3 dimenziós iránymérés. Az új, öntanuló rendszer számos környezetben alkalmazhatóvá válik, továbbfejlesztése esetén alkalmassá tehető nagyon zajos, sűrű városi környezetben történő bevetésre.
A rendszer alapvetően polgári célú alkalmazásra készül, amelyre valós piaci igény is mutatkozik. A terület innovációja emellett visszahat az országvédelmi nemzetbiztonsági fejlesztésekre is, így tovább bővíthető az esetleges felhasználók köre - írták.
Kapcsolódó cikkek
- Az Antenna Hungária tovább bővíti IoT hálózatát
- A drónoknak épít hálózatot a Huawei
- Légifotó Nap Budapesten
- A drónok lehetnek a jövő életmentői
- Drónok harca lesz augusztus végén Fóton
- Sikeres volt a Kékszalag nyomkövetése az Antenna Hungária IoT hálózatán
- Már HD felbontásban is nézhetik a MinDig TV Extra adott csomagját
- A jövő idén Sopronban kezdődött
- A rotorok és robotok újra támadnak!
- Indul a NauBit SmartBoat szolgáltatása a balatoni hajósok számára
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.