A Samsung és az Apple megegyeztek: nincs több szabadalmi per

A Samsung és az Apple a napokban kiadott egy közös közleményt, melyben arról írnak, hogy sikerült megállapodniuk, hogy beszüntetnek minden USA-n kívüli szabadalmi pert egymás közt.

A két nagy techóriás – a Samsung és az Apple – harca már jó ideje tart. Szabadalmi perek sora követi egymást, melyben hol az egyik, hol pedig a másik fél javára billen a mérleg nyelve. A két fél azonban most megállapodott abban, hogy az Egyesült Államokon kívül nem szállnak jogi csatába egymással.

Tény, hogy perek továbbra is lesznek, de ezek a valóban fontos, nagy tételű kérdések köré összpontosulnak majd.  Az amerikai bíróságokon indított perek tehát továbbra is folytatódnak, csak Az ausztrál, a francia, a német, az olasz, a japán, a holland, a dél-koreai, a spanyol és a brit joghatóság alatt folyó pereknek véget vetnek.

Young Park, a Hyundai Securities technikai elemzője szerint is a döntő csatatéren folytatják inkább a megmérettetést, és ő is úgy véli, a két vállalat rájött arra, hogy a globális csatározásnak nincs túl sok értelme. Ahogy fogalmazott: mindez csak az ügyvédi költségeiket emelné meg.

A szakértő szerint hosszú távon ez a megállapodás abba az irányba is mutathat, hogy a két fél a jövőben  akár egymás szabadalmainak használatában is konszenzusra juthat.


A két vállalat harca 2011-ben kezdődött, azóta pedig egyre jobban kiéleződik, hiszen a két vezető helyen álló cégnek számítanak az okostelefon-piacot tekintve. Abban az évben az Apple robbantotta az első bombát, amikor az iPhone egyes részeinek lemásolásával vádolta meg a Samsungot. Aztán jött az adok-kapok harc.

Jelenleg is számos per folyik, de már csak az Egyesült Államokban harcol tovább a két techóriás. Az Apple az elmúlt hetekben több régebbi modell betiltására vonatkozó benyújtott keresetét visszavonta, de több újabb modell betiltását követeli még a dél-koreai vállalattól.

 

Forrás: MTI; Kép: digitaltrends.com

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció