MunkaerŇĎhi√°ny fenyeget az adatk√∂zpontokban ‚Äď ez lehet a megold√°s

Néhány év alatt többmillióval nŇĎhet az adatközpontok munkaerŇĎigénye, miközben az ilyen létesítményeket üzemeltetŇĎk 47 százalékának problémát jelent a megfelelŇĎen képzett munkatársak megtalálása. Az adatközpontokat mŇĪködtetŇĎk 79 százaléka tapasztalt már leállást emberi mulasztás miatt, továbbá negyedük az elsŇĎszámú kihívásként jellemezte a munkaerŇĎkrízist. A Schneider Electric University továbbfejlesztett képzései ennek a problémának a megoldásában segítenek.

Míg 2019-ben még 2 millió körül volt az adatközpontok munkaerŇĎigénye globális szinten, addig 2025-re ez a szám 2,3 millióra nŇĎhet az Uptime Institute „Annual Data Center Survey 2021” címŇĪ kutatása szerint. A felmérés során megkérdezett adatközpont üzemeltetŇĎk 47 százaléka jelezte, hogy problémát jelent számára a megfelelŇĎen képzett munkatársak megtalálása, míg negyedük az elsŇĎszámú kihívásként jellemezte a munkaerŇĎproblémát.

 

Azt, hogy mennyire fontos a jól képzett munkaerŇĎ ezekben a létesítményekben mutatja az is, hogy a felmérés során válaszolók 79 százaléka jelezte azt, hogy az elmúlt három évben történt emberi mulasztás miatt nem tervezett leállás az adatközpontban, 76 százalék szerint pedig jobb menedzsmenttel és folyamatokkal elkerülhetŇĎek lettek volna az ilyen incidensek. 

 

 

A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezetŇĎ multinacionális vállalat számos frissítést tett közzé gyártófüggetlen, CPD-akkreditált Schneider Electric University nevŇĪ digitális oktatási platformján. A világszerte ingyenes, 14 nyelven elérhetŇĎ online szakmai továbbképzési platform az adatközponti szektorban jelentkezŇĎ szakemberhiánynak üzen hadat, támogatva az ágazatban dolgozókat abban, hogy tovább képezzék magukat és naprakészek legyenek a legújabb technológiai, fenntarthatósági és energiahatékonysági megoldásokkal kapcsolatban.

 

A Schneider Electric University Data Center Certified Associate (DCCA) képzésének új elemei többek között az energiaellátás, a hŇĪtés, a rackek és a fizikai biztonság témakörével foglalkoznak, illetve az adatközpontok tervezésének optimalizálására vonatkozó útmutatást is tartalmaznak. A legújabb, online elérhetŇĎ, ingyenes tanfolyamok közé tartozik például az Adatközpont hŇĪtési rendszer elrendezésének optimalizálása, az AlapvetŇĎ kábelezési stratégiák az adatközpontban, vagy a TŇĪzvédelmi módszerek vizsgálata az adatközpontban. A tanterv emellett olyan, az iparág számára kulcsfontosságú kérdésekkel is foglalkozik, mint például az adatközpontok telephelyének kiválasztása és tervezése, amely útmutatást nyújt a megújuló energiához való hozzáférés szempontjából a barnamezŇĎs és zöldmezŇĎs telephelyek optimális kiválasztásához.

 

A Schneider Electric University platform mára több mint 200 adatközpont, energiahatékonyság és fenntarthatóság témájú tanfolyamot foglal magában. A cég digitális oktatási felületén keresztül eddig több mint 650 ezer adatközponttal foglalkozó felhasználó egymilliónál is több tanfolyamot végzett el. A Schneider Electric University-t 25 különbözŇĎ iparági CPD-szervezet ismeri el, köztük a BICSI, az Electrical Contractors Association (ECA), az Engineers Ireland és a Renewable Energy & Energy Efficiency Partnership (REEEP).

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció