200 millió Google Earth felhasználó

Michael Jones, a Google műszaki vezérigazgatója keddi nyilvános beszédében nemes egyszerűséggel a világ ötödik legnépesebb nemzetének nevezte a Google Earth felhasználóinak táborát.

A kaliforniai Berkeley Egyetemen tartott Digitális Föld Szimpóziumon Jones elmondta, hogy a Google Earth műholdas felvételeket tartalmazó szoftvert eddig több mint 200 millióan töltötték le világszerte. Ez a szám meghaladja Brazília teljes népességét, és éppen csak elmarad Indonézia lakosságának számától. Az alkalmazást olyan vezető politikusok is rendszeresen használják, mint Jacques Chirac francia, vagy George W. Bush amerikai elnök. Utóbbi például szívesen nézegeti saját texasi ranch-ét a Google Earth-ön, amikor éppen oda vágyik a Fehér Ház helyett. A szoftver emellett a sztárok és hírességek világába is belépett, Angelina Jolie például gyermekei születési helyének koordinátáit tetováltatta magára, egy német magazin pedig ennek alapján a Google Earth-ön megkereste a helyszíneket, majd a képeket közzé is tette.

Jones szerint a szoftver megjelenése óta eltelt két évben többen telepítették a gépükre, mint ugyanebben az időszakban a Windows XP-t, ami szerinte mindenképpen figyelemreméltó adat. A Google Earth elterjedtsége miatt sokszor vitákat is kivált azzal, hogyha egyes helyszínekről nem a legfrissebb felvételeket mutatja, emellett pedig rengetegen vadásznak az érdekességekre, legutóbb például a környezeti problémák, illetve a szudáni darfúri konfliktus következményeinek megjelenése volt sajtótéma.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció