Szoftverkorszerűsítes helyett tv-re költenek a kkv-k

Az európai vállalkozások több mint egyharmadánál (35 százalékánál) leginkább a hackerek miatt aggódnak a vezetők - derül ki a Symantec felméréséből. A tanulmány eredményei arra is rámutatnak, hogy az európai informatikai döntéshozók az elmúlt három évben nagyobb arányban bővítették TV-előfizetésüket (45 százalék), vagy utaztak magasabb osztályon a repülőn (35 százalék), mintsem hogy irodai szoftverüket korszerűsítették volna.

Az 1400 brit, francia, német és olasz informatikai döntéshozó megkérdezésével zajlott Symantec vizsgálat rámutatott, hogy a biztonsággal kapcsolatos aggodalmak forrása az új szoftvermegjelenések körülötti sajtóvisszhang. Az európai vállalkozások közel kétharmada (62 százalék) vallotta, hogy a negatív sajtóvisszhangnak szerepe volt a frissítéssel kapcsolatos döntésében. Az európai cégek meglehetősen óvatosan közelítenek az új változatokra való áttéréshez, ezt azonban igencsak sokféle okból teszik. A németországi vállalkozások egyharmada (34 százalék) azon a véleményen van, hogy inkább csak akkor korszerűsít, ha annak elmaradása veszélybe sodorná őket, vagy problémát okozna. A megkérdezett olasz vállalkozások negyede (26 százalék) inkább megvárja, amíg a piac nagy része már frissített, és a technológia biztonságossága beigazolódott. A francia vállalkozások 26 százaléka csak akkor vág bele a frissítésbe, ha ez nem lassítja le a számítógépeket.

„A kutatásnak az a tanulsága, hogy az európai vállalkozások félnek az új szoftverváltozatokra való áttéréstől” – hagsúlyozta Teasdale Harold, a Symantec Képviselet területi igazgatója. „Érdekes látni a kulturális különbséget, hogy hol miért aggódnak, és meddig késleltetik ezek a beruházásokat. Az európai vállalkozások negyede (27 százalék) állította, hogy legalább további 12 hónapig nem korszerűsít. A német cégek azonban derűlátóbbak, kevesebb mint egyötödük (19 százalék) nem tervez beruházást.”

A brit vállalkozások egy kicsit optimistábban közelítenek az irodai szoftverek korszerűsítéséhez, a cégek egyötöde (22 százalék) állítja, hogy lépést akar tartani a mai technikával, és ezért korszerűsít. Ugyanakkor másik 21 százalékuk inkább megvárja, hogy másoknál hogyan válik be az. Az IDC „Az európai kis- és középvállalatok és a biztonság” címet viselő friss kutatása az európai KKV-k védelmi beruházási terveit tekinti át. A tanulmány néhány érdekes hasonlóságot mutat a Symantecével, fő megállapítása, hogy a KKV-k 30 százaléka tervez biztonságot növelő beruházást az elkövetkező egy évben.

„A KKV-k természete nagyobb védelmi beruházások után kiált” – mondta Giuliana Folco, az IDC európai ipari megoldások kutatásait vezető alelnöke. „A kisméretű és közepes cégeknek nincs tapasztalt informatikai részlege, nincsenek tapasztalt informatikai felhasználóik, vagy bevált védelmi szabályaik. Emiatt aztán jobban ki vannak téve a veszélyeknek, mint a nagy cégek. Jó látni, hogy kezdik felismerni, hogyan érintheti őket a biztonság, ha irodai szoftvereik korszerűsítésére készülnek, és hogy lépéseket kell tenniük az ehhez kapcsolódó problémák megelőzésére.”

A biztonsággal és az üzletmenet megszakadásával kapcsolatos aggodalmak okozzák, hogy az európai vállalkozások több mint kétharmada (72 százalék) még mindig a Microsoft Windows XP-t használja, és csak 15 százalékuk váltott Vistára.

„A hackerek miatt minden újonnan megjelenő szoftverváltozat problémák özönét hozza, hiszen ők tudják a módját, hogy hogyan aknázhatják ki az összes lehetségeses sérülékenységet, és ez természetesen a címlapokra kerül” – tette hozzá Teasdale Harold. „Életbevágóan fontos, hogy a vállalkozások tájékozottak legyenek, amikor a szoftverkorszerűsítésről döntenek, és képesek legyenek megérteni, hogy hogyan lehet az átállással kapcsolatos feladatokat úgy irányítani, hogy az eredmény egy biztonságosabb számítástechnikai környezet legyen.”

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció