Több tucat weboldalt zártak be az amerikai hatóságok

Az amerikai kormányszervek több mint 70 internetes portált zártak be hétfőn, az illegális cikkekkel kereskedő portálok mellett a médialetöltéshez és -megosztáshoz kapcsolódó oldalakat is.

Az akció inkább nevezhető látványosnak, semmint sikeresnek, hiszen szerverek, tartalmak és konkrét termékek nem kerültek lefoglalásra, az oldalakat pedig azonnal más címeken kezdték üzemeltetni. A lezárt portálok között több olyan is található, amely márkás árucikkek hamisítványaival kereskedik, azonban a fájlcsere is a célpontok között szerepelt. Blokkolták ugyanis a Torrent-Finder.com nevű torrentkeresőt is, amely pedig csak közvetve érintett, hiszen csupán megmutatja az egyes, sokszor nyilván a szerzői jogdíj megfizetése nélkül feltöltött tartalmak torrentjeit.

A lépések maguk nem túl drasztikusak, az a példa azonban igen, hogy az amerikai bevándorlási és vámhivatal az ottani új törvények értelmében sokféle jogcím alapján bezárhat weboldalakat. Ráadásul az állami beavatkozás az internet működésébe Európában is sok helyen népszerű: a franciák tavaly óta pár figyelmeztetés után lekapcsolhatják a netről a fájlcserélő személyeket, a britek pedig arra készülnek, hogy az amerikai hatóságokhoz hasonló jogosultságot szerezzenek az online tartalmak ellenőrzésére.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció