Az Amnesty International elitéli, hogy Vodafone engedelmeskedett az egyiptomi tiltásnak

Salil Shetty, az Amnesty International vezetője a véleménynyilvánítás szabadságának megdöbbentő ignorálásának nevezte azt, hogy a Vodafone korlátozta szolgáltatását Egyiptomban, engedelmeskedve az idevonatkozó állami parancsnak.

Shetty szerint a leállás nem csak az ügyfelek elárulása, de összejátszás az elnyomó egyiptomi kormánnyal, a világ vezető távközlési cége saját hálózatán nem lett volna kötelezhető erre.

Ezzel szemben - mint az megírtuk - a Vodafone szerint az egyiptomi jogot minden egyiptomi vállalatnak be kell tartania, és eszerint a hatóságok utasítására nem csak nekik, de mindegyik mobil-szolgáltatónak ki kellett kapcsolnia  a szolgáltatását, miképp ugyanez vonatkozik a négy internetes szolgáltató közül háromra is. Csak Group Noor tarthatott életben néhány vonalat, amely számos nemzetközi vállalat szolgáltatója, és ő rajta keresztül kommunikál az egyiptomi tőzsde is.
 


 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció