Az Invitel idén is díjazza az innovatív cégeket

Az Invitel célja, hogy a hazai KKV szektor szakértő, tele- és infokommunikációs partnereként felhívja a figyelmet a körülöttünk működő – nehéz piaci szituációkban is helytálló – valóban kreatív, innovatív cégekre. Másképpen fogalmazva teret és lehetőséget adjon a fejlődni képes vállalatoknak, hogy megmutassák magukat a szélesebb közvéleménynek és persze, hogy nyerjenek.

Kis- és középvállalatok nevezhetnek

Innováció, hatékonyság, maximalizmus, kreativitás: ezek a kulcsszavai az InnoMax pályázatnak, amelyet az Invitel a tavalyi és a tavaly előtti évben elért sikereket követően idén, már harmadik alkalommal hirdet meg. Az InnoMax Díjra azok a kis- és középvállalatok jelentkezhetnek, akik az Invitel üzleti infokommunikációs megoldásaira támaszkodva, azokat innovatív módon felhasználva értek el üzleti sikereket. Nevezhetnek megvalósult ötletekkel, a hatékonyságot javító innovációkkal, üzleti fejlesztésekkel, de nemcsak szolgáltatás-, vagy termékfejlesztéssel lehet pályázni. Így például termelési, logisztikai, illetve akár HR területről is érdemes nevezni, a lényeg az üzleti innováció.

 

„Az InnoMax Díjjal az Invitel támogatni és ösztönözni szeretné a kis- és középvállalatokat, hogy merjenek új dolgokat létrehozni, új irányokba elindulni, mutassanak példát. Az ország versenyképessége is múlik azon, hogy miként teljesítenek majd ezek a cégek a következő években ” – fogalmazott Zsembery György az Invitel vezérigazgató-helyettese, aki egyben az InnoMax Díj zsűrijének elnöke is.

 A tavalyi nyertesek és a zsűri tagjai

 

Egyszerű jelentkezés

Az Invitel InnoMax Díjra három kategóriában lehet nevezni: I. kategória: 5-19 fős vállalatok, II. kategória: 20-69 fős vállalatok, III. kategória: 70-250 fős vállalatok. Nevezni egyszerűen és gyorsan, a rövid pályázati adatlap kitöltésével lehet www.invitel.hu/innomax weboldalon. A díjak kategóriánként 300 ezer, 500 ezer és 1 millió forint értékű Invitel szolgáltatás. A nevezési határidő 2012. február 21., a beérkezett pályázatok értékelésére 2012 márciusában kerül sor. 


 

 

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció