Több mint félszáz cég és új innováció az Invitel pályázatán

Rekord nevezés az InnoMaxon

Az Invitel a tavalyi és az azt megelőző évben elért sikereket követően idén már harmadik alkalommal szervezi meg az InnoMax pályázatot, hogy támogassa a kis- és középvállalatok innovációs törekvéseit, és felhívja a figyelmet e cégek fejlesztéseire, erőfeszítéseire. Az Invitel által meghirdetett InnoMax Díjra nem kizárólag szolgáltatás- vagy termékfejlesztéssel lehet pályázni, a lényeg az üzleti innováció. Az Invitel InnoMax versenye idén is népszerű volt, a piac számos szegmenséből, így az informatikai és a telekommunikációs szektor mellett, a kereskedelem, az egészségügy, a közlekedés, illetve az élelmiszer- az autó- és a feldolgozó ipar területéről is érkeztek pályázatok. A héten lezárult a nevezési időszak, a keddi határidőig közel 60 pályázatot nyújtottak be a Díjra.

„Az idei évben csaknem megduplázódott a pályázó vállalatok száma. Mindez pedig azt igazolja, hogy van értelme annak, amit csinálunk: léteznek megvalósult innovatív ötletek a hazai vállalkozásoknál. Jó látni, hogy egyre többen vannak, akik nem adják fel, hanem az innováció fegyverével küzdjenek a nehezebb gazdasági körülmények ellen” fogalmazott Zsembery György, az Invitel vezéirigazgató-helyettese a pályázat kapcsán. „A járt utat járatlanra cserélni, ez az igazi kihívás, a cél pedig a hatékonyabb, profitábilisabb és jövőt álló működés. Az innováció elsősorban erről szól. Biztos vagyok benne, hogy az eddigi évekhez hasonlóan idén is lesznek igazán egyedi, megvalósított és nem csak megálmodott ötletek a díjazott pályázatok között” – tette hozzá Zsembery György.
 
Jelenleg a pályázatok feldolgozása és értékelése zajlik. Az eredményhirdetésre március végén kerül sor az InnoMax Gálán, akár csak tavaly, illusztris körülmények között a Művészetek Palotájában. A legjobb pályamunkák kiválasztásában neves szakmai zsűri működik közre: Krisán László (KA-VOSZ Zrt.), dr. Mészáros György (Nemzeti Innovációs Hivatal), Papp Péter (kancellar.hu), Dely Tamás (HVG Kiadó Zrt.), Orosz Györgyi (Sanoma Média Budapest Zrt.), Sugár Mihály (BellResearch) és a zsűri elnöke, Zsembery György (Invitel Zrt.).
 
Díjak
 
A pályázatokat 3 kategóriában nyújthatták be a vállalatok, cégmérettől függően:
 
1. 5-19 fős cégek. Díj: A nyertes számára minden meglévő szolgáltatásán túl vásárolt új Invitel szolgáltatás csomag értékéből jóváírás összesen 300 ezer forint értékben.
 
2. 20-69 fős cégek. Díj: A nyertes számára minden meglévő szolgáltatásán túl vásárolt új Invitel szolgáltatás csomag értékéből jóváírás összesen 500 ezer forint értékben.
 
3. 70-250 fős cégek. Díj: A nyertes számára minden meglévő szolgáltatásán túl vásárolt új Invitel szolgáltatás csomag értékéből jóváírás összesen 1 millió forint értékben.
 
Az InnoMax pályázatról további információk www.invitel.hu/innomax oldalon érhetők el.
 
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció