Dinamikusan emelkedik az internetbanki ügyfelek száma

Június végén az internetes folyószámla-szolgáltatásokkal rendelkező hitelintézetek 950 ezer internetbanki szolgáltatásokra szerződött lakossági ügyféllel rendelkeztek, ami 14 százalékkal több, mint 3 hónappal és 58 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte a GKI Gazdaságkutató Rt. kedden az MTI-vel.
A GKI, a T-Mobile és a Sun Microsystems Kft. közös kutatása szerint 2006 végére várhatóan 1,12 millió főre nő a lakossági ügyfelek száma.

Az internetbanki szolgáltatásokra szerződött vállalkozások száma június végén 143 ezer volt, ami 13 százalékos, illetve 48 százalékos növekedés a megelőző 3, illetve 12 hónap alatt. A kutatók becslése szerint 2006 végére 167 ezret meghaladó számú vállalat bankol majd interneten keresztül is.

A bankok várakozásai alapján az internetes bankszolgáltatások közül továbbra is az internetes átutalások aránya növekszik majd a legnagyobb mértékben mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelek között. A második, illetve harmadik helyre a vállalati ügyfélkör esetében a tranzakciók ellenőrzése és a számlainformációk interneten keresztül történő lekérdezése került.

A lakossági ügyfelek esetében a pénzintézetek várakozása alapján a második, illetve harmadik helyre a befektetési jegyek, illetve állampapírok online vétele és eladása került. E két tranzakciótípus esetében a bankok várakozásai folyamatosan javultak az elmúlt negyedévekben, így nem meglepő, hogy a következő egy évben véleményük szerint dinamikus fejlődés várható.
 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció