Dinamikusan emelkedik az internetbanki ügyfelek száma

A magyar hitelintézeteknél december végén 1,177 millió lakossági és 192 ezer vállalati ügyfél rendelkezett internetbanki szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéssel: a lakossági ügyfelek száma az elmúlt egy évben 56 százalékkal, míg a vállalatiaké 69 százalékkal emelkedett.

A GKI Gazdaságkutató Zrt., a T-Mobile és a Sun Microsystems Kft. hétfői közleménye szerint 2007 első félévének végére várhatóan 1,42 millióra nő a lakossági ügyfelek száma, míg a vállalatiaké meghaladja a 222 ezret.

A pénzintézetek várakozásai alapján az internetes bankszolgáltatások közül továbbra is az átutalások aránya növekszik majd a legnagyobb mértékben mind a lakossági, mind a vállalati ügyfelek között. A második, illetve harmadik helyre a vállalati ügyfélkör esetében a mobilegyenleg feltöltése és a tranzakciók ellenőrzése került.

A lakossági ügyfelek esetében a pénzintézetek várakozása alapján a második, illetve harmadik helyre a mobilegyenleg feltöltése mellett a csoportos beszedési megbízások indítása került. Ez utóbbi valószínűleg annak a hatására, hogy a pénzintézetek a magasabb hozamot kínáló betétlekötési konstrukciókat a folyószámlára utalt rendszeres jövedelem mellett a csoportos beszedési megbízások meglétéhez kötik.

 
 
 

Kapcsolódó cikkek

 

Belépés

 

 

Regisztráció